30. fejezet

Louis szemszöge

Felkeltem, kimentem a nappaliba, leültem az ablakpárkányra, néztem a kocsikat, amik elhajtottak, és Emilyn gondolkodtam. Azt hittem örökre elveszítettem, mikor átlépte azt az ajtót, és ez nem volt jó érzés.
Otthon maradtam egy egész hetet, alvás nélkül, azon rágódtam, hogy elmondjam-e neki, vagy ne, mert tudtam, hogy ha nem mondom el, akkor elveszítem, és ha elmondom neki, akkor talán van egy kis esély arra, hogy marad. Ezt követően egy módot kerestem arra, hogy mindent elmondjak neki, elismételtem újra és újra és újra. És mégsem tudtam mindent elmondani neki.
Ha beszélnék neki a fogadásokról, a játszmákról, Ashről és Harryről... biztos elveszíteném. De ha megtudja, hogy nem mondtam el neki, akkor is elveszítem őt.
A szarba is, Louis. El vagy baszva!
Elmosolyodtam, amikor visszaemlékeztem arra, hogy megpróbált megakadályozni, hogy csúnyán beszéljek, mikor elmeséltem a történetemet. Tudtam, hogy az is, ahogy beszélek neki, zavarba hozza és elpirul tőle, de annyira imádnivaló olyankor, és én ezt szeretem.
Imádnivaló? Ki gondolta volna, hogy ezt a jelzőt újra használni fogom.
Hogy változtatott meg engem ennyire...
- NE! ÁLLJ! - ő felsikoltott és leugrottam az ablakból - ÁLLJ, kérlek, hagyd abba - sírt, mikor beléptem a szobába.
Ezúttal még jobban mozgolódott. Az ágynemű nem volt a helyén, a paplan, ami eddig takarta, most teljesen le volt csúszva. Odamentem hozzá, ki nem állhattam azt látni, ahogy a lábai mozogtak és a kezével a takarót erősen markolja, ahogy a háta ívbe feszült. Emlékeztetett arra, mikor megujjaztam, de különbözött abban, hogy ő azt élvezte.
- Emily, ébredj - szólítottam, majdnem megütött az egyik kezével. Nem tudtam, hogy ennyi ereje van. - Emily! - megráztam gyengéden, mintha bármikor eltörhetne.
- Lou! - sírt, mikor felébredt, a szívem olvadozott, ahogy a nevem mondta.
Gyorsan felült és a nyakamba kapaszkodott, mintha ez lenne az utolsó alkalom, ami reméltem, hogy nem fog megtörténni. Ugyanolyan intenzitással megöleltem, hogy tudja, megvédem és bízhat bennem.
Ami bonyolult, ha titkod van előtte!
A francba!
- Hol voltál? - mondta a nyakamba, a hangja remegett.
- A Nappaliban voltam. Minden rendben - biztosítottam.
- Lou - szólított, a kék szemei a lelkemig hatoltak.
- Hm.
- Soha ne hagyj el - azt mondta és én megdöbbentem. A nyakamba rejtette az arcát, mikor nem válaszoltam.
- Nem megyek el. Nem, amíg te azt nem akarod.

Emily szemszöge

- Nem megyek el. Nem, amíg te azt nem akarod - mondta és én megöleltem még szorosabban.
Nagyon reméltem, hogy komolyan gondolta, mert egy hét nélküle egy kínzás volt, soha nem akarom elhagyni.
- Tehát úgy látszik, hogy még sokat kell velem lenned - mondtam és hallottam, hogy nevet.
- Nem számít. Lekapcsolom a villanyt a nappaliban - mondta eltávolodva tőlem.
Bólintottam és felálltam, hogy megigazítsam a paplant, amit összegyűrtem. Mikor Louis visszaért a szobába, visszaraktam a paplant a helyére. Megragadott hátulról a derekamnál és a nyakamba csókolt, majd a karjaiban az ágyba vitt, én halkan nevettem.
Megnéztem a telefonom képernyőjét. Már hajnal 3. Nem volt hívásom vagy üzenetem Kahlantól sem anyámtól. Király!
Louis betakart minket és magához húzott, összefonta a lábunkat és a derekamra tette a kezét. Megragadtam a kezét némi erővel és a hasamra húztam, amitől picit nyögött. Ez fura, sosem panaszkodott ilyesmi miatt.
Gyengítettem az erőmön és becsuktam a szememet. Micsoda nap! A harc Ashsel,  egy hét Louis nélkül, aztán a sztorija, elszaladtam megint, aztán vissza, amit Louis mondott, a "nyilatkozatunk". Hogy tudott ez egy hét alatt megtörténni?

(...)

Felébredtem és nem éreztem, hogy Louis ölel engem. Megfordultam vele szembe, és megkönnyebbültem, hogy ott van és egy másodpercig néztem őt, aztán a tekintetem találkozott a kezével.
Istenem!
A keze vörös volt és az ujjain alvadt vér volt, és néhány helyen szivárgott a vér. Szóval ezért nyögött, mikor megfogtam a kezét. Hogy csinálta ezt?
Felkeltem lassan, hogy ne ébredjen fel és elmentem a fürdőszobába, hogy valamit keressek neki, a kezét elláthassam, de az ajtóban megtorpantam tátott szájjal. A nagy tükör a fürdőszobában most darabokra törve volt a padlón. Valószínűleg ez volt az a hang tegnap amit hallottam, mikor visszajöttem.
- Jobb, ha elmész innen, mielőtt megsebesülsz - szólalt meg Louis jobbra mögöttem, megdöbbentett.
Felé fordultam és megfogtam a sérült kezét megpuszilva az ujjait, amitől egy kicsit megrezzent.
- Miért törted el a tükröt? - kérdeztem.
- Én... én nem voltam önmagam és azt gondoltam, hogy örökre elveszítettelek - mondta és megcsókolta a homlokomat. Nyeltem.
- Nem akarom, hogy bajod essen miattam - suttogtam és megölelt.
- Most öltözz fel és én is, csinálok egy reggelit.
Bólintottam és megragadta a kezem és a szobába húzott. Amikor odaértünk odaadott egy csomag ruhát, amit ő vett nekem. Felvontam a szemöldökömet, mikor átadta a táskát, mivel mikor legutóbb vett nekem ruhát.... nos nem az én stílusom volt. Továbbá nem tudtam bemenni a fürdőszobába átöltözni, és Louis nem volt hajlandó elhagyni a szobát, amíg át nem öltözök.
A francba.
Sóhajtottam legyőzötten és kiszedtem a ruhákat a táskából. Egy extra vékony kék farmer volt és egy fekete ujjatlan felső. Hm... lehetne rosszabb is.
Levettem Louis pólóját és fehérneműben voltam. A szemei kitágultak és sötétebbek lettek, ahogy végigvándoroltak az egész testemen, ami idegesített.
Gyorsan felhúztam a pólót, hosszabb időbe telt a nadrágot, mert túl szoros volt. Amikor végre elkészültem megnéztem magam a tükörben. A ruha nem volt olyan rossz, a nadrág még vékonyabbnak mutatta a lábaim.
- Örülök, hogy megvettem a nadrágot - mondta Louis, odajött hozzám és átölelte a derekam, miközben a tükörből figyeltem - Tökéletesen megmutatja a segged - suttogta egy csábító mosollyal.
- Igen, jó, hogy mindenki láthatja - ugrattam.
- Hm... igazad van, vedd le a nadrágod - mondta és magamba nevettem a konyhába menet.
Amíg Louis főzött egy széken ültem a konyhába és néztem őt. Csokis palacsintát csinált. Már rég nem ettem ilyet, azóta, hogy...
Megszólalt a csengő és Louis mondta, hogy menjek kinyitni. Leugrottam a székről és a nappaliba mentem, kinyitottam az ajtót, Harryt találtam ott. De mit keres itt?
- Harry, mi-
- Csak tudni akartam, hogy te tényleg itt vagy-e.
- Mi?
______________________________________________________________
Hali :D Ez a rész időben lett, köszönhetően a szünetnek :))
Van a történetben egy kis hiba, remélem nem túl szembeötlő, Clau kicsit belebakizott, de ez mindenkivel megesik :DDD Lehet, ha nem fordítja az ember, akkor fel sem tűnik neki :D
Köszönöm a több, mint 20000 látogatót (már azt sem tudtam, hány nulla kell mögé) ^^ és a 14 feliratkozót, nyugodtan folytassátok ezt a gyönyörű hagyományt :D
A következő részről halvány lila gőzöm sincs, hogy mikor lesz... reméljük a legjobbakat :))
Jaj és köszönöm a kommenteket, az előző részben az első kiváltképp tetszett, köszönöm ^^ és látom, hogy régi részhez is kaptam komikat, azokat is :DD Bearanyozzátok a napjaimat ;) Zsófi :*