2017. augusztus 16., szerda

35. fejezet

Újra beindítottam az autót és elvezettem az egyetemre. Beszélnem kellett Kahlannel és imádkoztam azért, hogy ne ítéljen el, mert ő előre megmondta azon a napon, hogy a legjobb lenne, ha távol tartanám magamat tőle. Az egyetemhez értem, és a kollégiumba mentem, de Kahlan nem volt ott. Hol a fenében lehet, és miért nincs sosem a koleszban?
- Emily? - szólított meg John, a semmiből termett előttem, amikor elhagytam a szobát. - Jól vagy? - kérdezte lassan.
- Igen? - hazudtam, mire felhúzta a szemöldökét - Nem.
- Mi történt?
- Semmi, én csak... - sóhajtottam és még több könnycsepp gördült végig az arcomon.
- Nem kell elmondanod, ha nem akarod - közelebb jött hozzám és letöröltem a könnyeket az arcomról.
- Hé! Ne érj hozzá! - Louis hangja hallatszott az egész hallban, és a tekintetem akaratlanul is találkozott az övével.
John ijedten nézett Louisra és hátrébb lépett, hogy mellém kerüljön, a vállam összeért a karjával, mivel ő magasabb volt nálam, bár nem annyira, mint Louis. Louis gyorsan közelített felénk, és amikor elért hozzánk, megragadta a karomat némi erővel.
- Louis! E-elég! - nyöszörögtem, de nem enyhített a szorításból.
- Te velem jössz - mondta komolyan és mérgesen.
Ő ideges? Ő?  Megcsalt engem és ő az aki mérges és dolgokat követel? Mi a szar?
- Nem! - üvöltöttem. - Nem megyek sehova veled, soha többet nem akarlak látni, Louis! - mondtam, miközben próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem ment, elkezdett húzni a folyosón - Louis, állj le!
- Nem megmondta, hogy hagyd békén? - kérdezte John és Louistól próbált elhúzni mire Louis elengedett.
Ez volt az összes ereje?
- Ne avatkozz bele mások dolgába - mondta Louis, és a falnak lökte nagy erővel.
- Louis, állj!
Louis megint falnak vágta Johnt, és neki nyomta egy kézzel a nyakánál, miközben a másikkal behúzott neki. John feje akaratlanul elfordult és vér kezdett szivárogni az ajkából. Folyamatosan Louist szólítgattam, de nem segített, készült, hogy még egyszer megüsse Johnt, ezért közéjük szaladtam Louisval szemben, John mögöttem és széttartottam a karom.
- Emily, menj az útból - utasított Louis.
- Nem - ellenkeztem. - Csak barátságos volt.
- Ismerem ezt az együttérzést tőle.
- Nos, legalább rajta nem volt meztelen lány. - A hangom automatikusan megemelkedett.
- Mi? - John hangja halattszott mellőlem felfedve meglepődését, és Louis fenyegetően ránézett. Oldalra fordultam, így mindkettőjüket láttam. - Ezért sírtál?
- Sírt?
- Persze, sírt, úgy látszik te okoztad a szenvedését.
- Semmit nem tettem.
- Biztos - válaszolt John szarkasztikusan.
- Jobban tennéd-
- Itt vagyok és mindent meghallgatok - kiálltok.
- Emily, menj el az útból.
- Csak ha megígéred, hogy nem bántod.
- Miért véded?
- Mert barátok vagyunk - és mérgelődve arrébb ment. - Jól vagy? - kérdeztem Johntól.
- Igen, semmi olyan, ami nem tudna meggyógyulni - mondta és rám mosolygott, de lefagyott a mosoly az arcáról, amikor megérezte a fájdalmat az alsó ajkában, ami fel volt repedve és vér folyt belőle. - Tényleg, jól vagyok, ha el szeretnél menni vele, akkor menj - mondta látva az aggodalmam.
- Nem, nem akarok vele menni.
- Te jössz amúgy is - Louis válaszolt tisztán hallva a beszélgetésünket Johnnal.
- De nem akarok menni!
- Én... lekezelem a szám - mondta John és elsétált. Aggódva beharaptam ajkam, ahogy őt néztem.
- Emily.
- Ne beszélj hozzám.
Visszafordultam felé és ahogy megláttam, képek villantak fel róla az agyamban azzal a lánnyal és ismét könnyek szöktek a szemembe.
- Kérlek, hadd magyarázzam meg, hogy mi történt - kért, de nem figyeltem rá. - Nem szeretnélek így látni...
- De te voltál... te voltál aki ezt tette velem! - ordítottam rá nézve.
- Esküszöm, hogy nem történt semmi köztem és az a lány közt.
- Mert bementem és megzavartalak, nemde?
- Nem, mert nem akartam, hogy bármi is történjen! - a hangmagassága megemelkedett és elkezdtem félni. - Basszus, bejött a lakásomba, mert volt kulcsa, de nem tudom, hogy hogy, azt hittem te vagy, és csak egy dzsekit viselt, amit ledobott és rám vetette magát. Szó szerint. Próbáltam lelökni magamról, akkor jöttél te.
- Én- mi? Hogy hihetném ezt el? Ez értelmetlen!
Ha te tényleg Louisval leszel, rájössz, hogy néhány dolognak nincs sok értelme.
- Faszom, Emily, higgy nekem! Soha életemben nem láttam még azt a lányt. Miért szeretnék bárki mást, ha te vagy nekem?
- Te-Ne mondj... Ne mondj ilyeneket nekem...
- Mit? - kérdezte, közelebb jött hozzám és a kezemet a mellkasára raktam, hogy megállítsam.
- Amit mondtál. Ez csak... ettől azt hiszem, hogy te tényleg kedvelsz engem - magyaráztam és még egy könnycsepp legördült az arcomon, a kinyújtott karomra csöppent.
- De kedvellek. Szeretlek.
- Elég.
- Emily, ez az egész egy félreértés.
- Az egyetlen félreértés az, hogy miért voltál te még felöltözve.
- Ez azt jelenti, hogy nem hiszel nekem?
- Nem tudom mit higgyek. Azt tudom, amit láttam.
- Mit láttál? Egy meztelen lányt rajtam a nappalimban? De nem láttad azt, hogy próbáltam lelökni magamról, és hogy mennyire szarul voltam, amikor elmentél. Megint.
Közelebb jött hozzám, figyelmen kívül hagyva a karomat, ami próbálta távol tartani tőlem. A hátam falnak ütközött és Louis kezeibe vette az arcomat. Ilyen közel lenni hozzá csak még inkább sírásra sarkallt, mert amúgy nagyon szerettem ezt.
- Louis...
- Shh...
Az ajkai gyengéden súrolták az enyémeket, tudtam, hogy nem tudok ellenállni, ha megcsókol és biztos voltam benne, hogy ezt ő is tudta.
- Louis... á-állj - suttogtam az ajkaiba, de nem vette figyelembe, édesen megcsókolt.
Tényleg nem láttam azokat, amiket ő mondott, de ez nem garancia arra, hogy tényleg ez történt vele, de el akartam hinni. Nem tudtam mi történt korábban, nem tudtam, hogy ki volt az a lány, azt, hogy mit csinált ott, vagy miért ment oda, nem tudtam, hogy ő hívta-e el, vagy tényleg volt neki kulcsa az apartmanhoz és magától ment be.
- És miért volt kulcsa a lakásodhoz? - kérdeztem, hangot adva a gondolataimnak, amint el tudtam tolni magamtól.
- Mondtam, hogy nem tudom.
- Kinek volt még kulcsa a lakáshoz?
Kinek lehet még kulcsa hozzá? Az anyukájának? Valakinek abból a tucat lányból akit már felhozott ide? Vagy a családjából valakinek?
- Csak neked meg Harrynek. Emlékszem, hogy adtam egy másolatot neki, mikor rehabra mentem. Mekkora egy...
- Louis.
- Bocsánat - kért elnézést, és tudtam hogy nem csak a nyelvhasználatért. - Emily, bízz bennem. Ez egy ugratás volt Harry részéről. - Megrázta a fejét és a mellkasomnak döntötte. - ki gondolta, hogy ilyen nagyot lép csak azért, hogy megnyerje a fogadást.
Fogadás? Milyen fogadás? Vagy mi? Miről fogadott Louis es Harry? És  miért akar minket szétválasztani? Vajon Louis az igazat mondta, vagy az egész csak egy nagy hazugság volt, amit beadott nekem, hogy ne hagyjam el? És ha nem azért akarta, hogy maradjak, mert szeret, hanem csak egy hazugság volt. Mert ha szeretne, nem lett volna az a meztelen lány rajta! Bár lehet igazat mondott és tényleg nem tudja honnan jött a csaj.
- Meg fogom ölni - suttogta.
-Ne! - rémülten felsikoltottam arra gondolva, hogy ha tényleg akarja, akkor megteszi, mivel már egyszer megölt egy embert.
Felemelte a fejét és vörös árnyékkal körülvett kék szemével rám meredt. Kis ajka mosolyra húzódott, nyilvánvalóan örült, hogy még mindig aggódom érte.
Egyértelmű, hogy nem tudta Louis, hogy mennyire szeretem.
- Aggódsz? - kérdezte reményteljes hangon.
- Természetesen igen. Szeretlek, ugye tudod? - sóhajtottam a vereségtől.
- Én is szeretlek, Emily - mondta és elvigyorodott. - Még mindig dühös vagy rám?
- Nem. Bizonyos értelemben hiszek neked - és ez nem biztos hogy jó.
Megragadta a kezemet és az autójába vezetett, annak ellenére, hogy mondtam neki, hogy a sajátommal megyek. Beindította az autót és a lakásához vitt. Egész úton nem beszéltünk, de ez most nem zavart.
Amikor odaértünk láttam őt kiszállni a csillogó fekete BMW-jéből, a magassarkújában és az elegáns ruhájában. Mit csinálhat itt? Megláthat Louisval... vagy inkább már látott is vele, mivel mikor a szemébe néztem, láttam hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat.
Louisra néztem, aki zavarodottan nézett rám, és egyszerre kiszálltunk az autóból. Louis megkerülte az autót és odajött hozzám, megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat, és enyhén megszorította.
- Emily - próbált nyugodt maradni, miközben közeledett felénk.
- Anyu...

7 megjegyzés:

  1. Halii
    Nagyon jó vagy!! Ne hagyd abba..hidd el, hogy sokan olvassak a fordításod.

    VálaszTörlés
  2. Legysziii hozd a folytatast������

    VálaszTörlés
  3. Folytasd legyszi!!!

    VálaszTörlés
  4. Mikor lesz a uj resz? Érdekelné es meg sztem sok embert a vege is��

    VálaszTörlés
  5. Legyszi fejezd be a blogot es hozz uj reszt��

    VálaszTörlés