27. fejezet

- Én... én... - sóhajtottam.
Bocsássak meg neki? Második alkalommal is bántott, bár öntudatlanul.De az a tény, hogy tudatán kívül megcsinálta azt, bizonyította számomra, hogy újra bántani fog. Ezen kívül majdnem megölte Asht, csak azért, mert felbosszantotta. Velem is ezt fogja csinálni, ha mérges lesz rám?
- Tudnom kell, hogy mi történt - mondtam végül és félve nézett rám.
Louis félt?
Wow!
- Miről beszélt Ash? Miért lettél olyan dühös, mikor megemlítette azt... - félbeszakítottam magam, amikor az a kép jelent meg a fejemben, ahogy Louis Asht veri, amitől megborzongtam.
- Ő... olyan dolgokról beszélt, ami... a múltban történt - úgy tűnt, hogy a szavait gondosan megválogatta.
- Milyen dolgok? - kérdeztem, szorosan becsukta a szemeit és megrázta a fejét.
Szóval ez azt jelentette, hogy nem mond semmit.
Sóhajtottam frusztráltam és felkeltem az ágyból, hogy elmenjek, de akkor vettem észre, hogy csak az ő pólóját viselem. A szemeim elkerekedtek, ő megrántotta a vállát. Átöltöztetett! Látott engem csak fehérneműben! Úgy értem, látott már korábban, de ezennel volt ideje megnézni közelebbről.
Vajon látta a sebet?
Ó, ne!
- Eltakartam a szemeimet - mondta ironikusan a gondolataimban olvasva.
- Mennem kell - motyogtam és ő felállt és odasétált hozzám.
- Ne, kérlek, ne menj! - könyörgött és én hátra léptem, amitől abba hagyta.
- Miért?
- Mert tudom, hogyha elmész, akkor soha nem jössz vissza. - Vett egy mély lélegzetet, talán ezzel próbált lenyugodni - Ezt teszi mindenki - motyogta halkabban, de hallottam, így értetlenül maradtam.
Ki az a mindenki?
- Szóval adj egy jó okot, hogy maradjak. Mondd el, hogy mi történt - mondtam abban a reményben, hogy megadja, mert őszintén szólva én tényleg nem akartam elmenni.
- Én... én nem mondhatom el.
Felsóhajtottam harmadszorra vagy negyedszerre is. Megfogtam a ruháimat az ágy széléről és bementem a fürdőbe átöltözni. Amikor kijöttem és elmentem a szobája ajtajánál láttam, hogy ő az ágy szélén ült és az arcát a kezébe temette.
Sír?
Nem. Nem gondolhattam és nem gondolhatok ilyenekre. Nem bízott bennem, így nem kellene aggódnom érte, nem maradhattam itt.
A bejárati ajtóhoz mentem és óvatosan becsuktam magam után. Egy részem akarta, hogy futva jöjjön utánam, hogy megakadályozza, hogy elhagyjam, de egy másik részem örült, hogy nem tette, mert tudtam, hogyha megteszi, akkor simán visszamegyek hozzá, akkor is, ha ő nem bízik meg bennem.
Szerencsére nem esett, és ez maradt egész úton az egyetem felé, de mégis, sötét volt és meg voltam rémülve. Alig vártam, hogy legyen egy autóm, akkor az utat fele annyi idő alatt tehetem meg az egyetemre, és nem kell aggódnom az időjárás miatt vagy hogy sötét van-e.
Mikor beléptem a kollégiumban Kahlan nem volt ott. Neki valószínűleg még mindig órái voltak, mivel az ő érzéseit nem vették el, hogy kihagyja az összes órát aznap. Az ágyra vetettem magam és az arcomat egy párnába fúrtam, könnyek hullottak a szememből.
Tudni, hogy az ember, akit szeretünk, nem bízik meg bennünk, a világon mindennél jobban fáj. És szerettem Louist. És ő nem bízik bennem. Ha bízna, akkor elmondta volna, hogy mi történt a múltban.
Huh!
Miért ilyen nehéz? És miért nincs tapasztalatom a kapcsolatokban? És miért van az, hogy Louis nem bízik bennem? Valószínűleg a gondolataim helyesek és neki csak egy újabb figyelemelterelés vagyok. Hacsaknem a múltja olyan sötét volt, hogy ő nem mondhatja el nekem, és én éppen csak mindent leromboltam.
Ó, Istenem!
Csalódottan kiáltottam egyet a párnába és az leesett az arcomról Kahlan tágra nyílt szemeit felfedve.
- Jól vagy? - kérdezte lassan - Te sírsz! Úristen! Mi történt?
- Louis...
- Mit csinált?
- Van egy titka, amit nem akart elmondani.
- Emily, mindannyiunknak vannak titkai, amit nem mondunk el senkinek. Beleértve téged is.
- De... - sóhajtottam.
Igaza volt. Nekem is volt titkom, amit soha nem mondtam el senkinek, még Louisnak sem. Vajon a titka akkora, mint az enyém? Az volt és ezért nem mondta el nekem? Beszélnem kellett vele. Annyira... annyira én voltam. Mindig elhamarkodottan következtetek.
Megöleltem Kahlant és megköszöntem neki, amitől félszegen nézett rám. Kivettem a telefont a zsebemből és felhívtam Louist, de nem válaszolt. Haragszik rám? Vajon  nem akarja látni az arcom soha többé?

(...)

Az egész napot azzal töltöttem, hogy néztem a telefont, hogy nem-e hívott, de semmi. Kedden még csak nem is jelent meg az iskolában, legalábbis én nem láttam.

Szerda. Nincs Louis. Még egy üzenet vagy hívás sincs tőle. Semmi. Annyira ideges volt, hogy nem volt képes az arcomra nézni?

Csütörtök. Elmentem megkérdezni Liamet, aki a legkevésbé veszélyesnek és észrevétlennek tűnt a csoportban, hogy látta-e Louist, de azt mondta, hogy hétfő óta nem. Hova mehetett? Miért nem jött iskolába?

Péntek. Bementem a kollégiumba és leültem az ágyamra, néztem a telefonomat várva, hogy Louis hív, mert már nem tudtam én hívni őt, kikapcsolta a telefonját. Egy gombócot éreztem a torkomban, arra gondolva, hogy soha többé nem akart engem látni, és én aggódtam, mert féltem attól, hogy valami történt vele, és megbántam, hogy ott hagytam a lakásán.
Eltelt egy hét anélkül, hogy beszéltem volna vele, vagy ő velem, anélkül, hogy láttam volna őt, és a szívem fájt attól, hogy ez tényleg lehetséges.
- Oké, Emily, kezdesz az idegeimre menni. Ötmásodpercenként nézed a telefonodat. Gyerünk - mondta Kahlan, amikor látta, hogy újra a telefonomat nézem.
- Hova?
- Nem tudom. Menjünk ki a koleszből. Lazíts. Mielőtt fává alakulsz és az ágyba gyökerezel - mondta és kihúzott a szobából. Kahlan elvitt egy étterembe, aztán megnéztünk egy filmet, amit a közelben vetítettek. A film kiválasztása nem volt a legjobb, mert romantikus volt és egy kapcsolatról szólt, amiben a legfontosabb az egymás közti bizalom volt, és... nos, a vége szintén nem volt a legjobb, mert végül szétmennek és ez csak magamra és Louisra emlékeztetett, hogy én nem akartam, hogy ez történjen velünk.
Film után Kahlannel úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk az egyetemre. Megnéztem a telefont még egyszer, mielőtt elindultunk volna és nem volt üzenet vagy hívás Louistól. Kahlan meglátta a telefont és a szemét forgatta, elvette tőlem.
- Aj! Gyerünk!
- Most már az enyém - mondta és a táskájába rakta.
Huh!
Elindultunk az egyetemre nyugodtan, amíg esni nem kezdett az eső. Kahlan átkozta magát, amiért nem hozta az autóját és elkezdtünk szaladni. Amikor már majdnem az egyemhez értünk megláttam Asht egy sikátorban és a testem teljesen megállt az utca közepén.
- Emily! Mit csinálsz? - Kahlan hívott.
- Menj csak, később én is ott leszek! - mondtam, de nem ment el. - Azt hiszem, hogy láttam Louist ott - hazudtam és megvonta a vállát és elsétált.
Vettem egy mély lélegzetet és Ash felé sétáltam, próbáltam nem foglalkozni az esővel, ami az arcomat is érte, kissé elvakítva engem. Mikor végre odaértem hozzá borzongás futott végig a gerincemen. Vágások voltak az egész sápadt arcán és mindkét szeme lila volt.
- Hm... jól vagy? - kérdeztem, hirtelen félni kezdtem tőle.
- Semmi olyan, ami nem feldolgozható - mondta és megvonta a vállát.
Ash furcsa volt. Volt egy személyisége, ami provokatív, egy, ami úgy tűnt, mintha aggódna és egy másik, ami olyan volt, mint egy normális srác, ha nem lett volna tetoválása és piercingje. Ő még inkább megtévesztő, mint Louis.
- Te... te...hm...
- Én? - biztatott.
- Láttad újra Louist... ezek után?
- Nem - ez volt minden, amit mondott.
- Ash.
- Hm?
- Miért lett Louis annyira ideges attól, amit mondtál? Miről beszéltél? - kérdeztem egyre felbátorodva, de nem tudtam, hogy honnan ez.
- Azt hiszem, hogy jobb lenne, ha tőle tudnád meg, mint bárki mástól. - A reszelős hang válaszolt Ash helyett. Felé fordultam és láttam Harryt, ösztönösen azonnal elléptem tőle.
Mindenki tudja, csak én nem?
- De, én-
- Nem fogjuk elmondani, de biztos vagyok benne, hogy ő elfogja, mivel ő annyira szerelmes. - Harry félbeszakított, az utolsó szavakat undorodva mondta. Mi volt a baja?
- Jobb, ha mész, Emily - mondta Ash, hangjában semmi érzelemmel, felhorkantva mentem el onnan.
Mi a fene! Miért nem mondták el nekem?
Huh!
Annyira dühös voltam. Mert nem mondtak nekem semmit sem. És főleg azért, mert Louis könyörgött, hogy ne hagyjam el, és ő figyelmen kívül hagyott engem ezen a héten, és még csak egy üzentet sem küldött!
- Mi a fene! - kiáltottam az utca közepén, úgy, hogy egy pár és két gyerek engem bámult.
- Emily.
______________________________________________________________
Tetszik, hogy ennyien pipáltok az elmúlt időben! :)) ... és, hogy gyűlnek a feliratkozók :D
A kívánságom teljesült, a nyár utolsó három hetében sikerült két részt hoznom ^^ Ennyi! :p :D Na de a kövi megváltoztat pár dolgot! :DD És baromi hosszú o.O (az eddigi leghosszabb).... Ebből tudjátok, hogy mi következik! Igen... lehet, hogy később jön (sőt biztos), mivel az iskola is itt van. 
A szerző oldalon ott van az eredeti író elérhetősége és az én elérhetőségem is. Ha a lap aljára tekertek, ott van a szerző üzenete nekünk (én kértem tőle, hogy írjon nektek valamit) megköszöni nekem, hogy lefordítom, álmában sem gondolta volna, hogy ilyen megtörténhet, nektek pedig megköszöni, hogy olvassátok és ilyenek. Nyugodtan írhattok neki, ő mindenkinek válaszol.
Iratkozzatok fel, pipáljatok blablabla... legyetek sokan! A lengyelre fordított oldalon 21 feliratkozó lett az első "könyv" végére, legalább közelítsék már meg a magyarok! *-* Kérlek! Zsófi :*