20. fejezet

Kinyitottam a kolesz ajtaját és Kahlan már nem volt ott. Nagyszerű! Beszélnem kell vele. Megnéztem az időt a telefonomon és felkaptam az irodalomkönyveket.

Mikor mentem a terembe, láttam Harryt, aki rám kacsintott, de megforgattam a szemeimet és figyelmen kívül hagytam. Olyan hülyeség! Miért mondta azt? Mit ért el azzal a hazugsággal? Azt hittem, hogy barátságos és ezt csinálja.

Huh!

Az irodalom óra egészen érdekes volt, Shakespeare az egyik kedvencem volt. Ezúttal elkezdtük tanulni az Othellot, hatásos volt a féltékenység érzése és néhány hazugság képes tönkretenni az emberek életét.

Majdnem elfeledkeztem Louisról és Ashről, ez olyan volt, mint egy visszautazás az időben, mikor a gondolataimat nem foglalja le állandóan a fiú kék szemekkel és tetoválásokkal borítva.
- Emily – Kahlan hangja szólított, amikor a kijáratnál voltam. – Annyira aggódtam érted, ahogyan elrángatod téged a koleszből és aztán… utána nem jöttél vissza és… - sóhajtott.
- Én… hm… én a házában aludtam – magyaráztam elpirulva.
- Uh! Mi történt?
- Esküszöm nem értelek – mondtam és ez igaz volt. Először azt mondja nekem, hogy maradjak távol tőle és most majdnem ugrál izgalmában.
- Azt jelenti, hogy valami tényleg történt – vádolt meg és én nem válaszoltam. – Ó, Istenem, te elpirultál!
- Kahlan, stop! – kértem.
- Szóval mondd el nekem, hogy mi történt – Parancsolta behúzva a koleszbe. – Gyerünk, mondd el nekem, mi történt – leült mellém az ágyra.

- Hm… ő… hm…
- Megpróbált szexelni veled? – kérdezte és nekem elakadt a lélegzetem.

- Hm… igen, úgy értem… nem tudom… azt hiszem igen, de semmi olyan… az nem történt meg.

- Tehát? – az órára nézett. – Két perced van.

- Oké, hé, nyugalom! Én… megérintettem őt… ott? – mondtam neki és az arcomat olyan forrónak éreztem, hogy felrobbanhatott bármelyik pillanatban.
- Azta! – nevetett. – Ki gondolta volna rólad, hogy olyan fog bejönni neked, mint Louis?
- Kahlan! – csattantam fel a szóhasználat miatt, amitől a nevetése még erősebb lett.
- Szóval hogy vagy most? – a csengő megszólalt és az osztályteremhez kezdtünk sétálni.

- Nem tudom.

- Nem tudod? Nem randiztok? – kérdezte zavarodottan.
- Nem hinném. Louis más, nem tudom, hogy randizgat-e vagy még szeret-e engem, és különben is, nem mondtam, hogy szeretnék randizni vele, én nem is szeretem őt! - Védtem magam, gyorsan beszéltem.
- Ne csapd be magad – mondta és belépett a következő terembe.
 Bementem az osztályterembe, ahol az órám volt, azon gondolkoztam, amit mondott. Szeretem Louist? Hát… azt hiszem, úgy értem, tetszett, mikor velem volt… és az a csók… A francba! Vajon szerethet? Szemem előtt kellett tartanom, hogy ő nagyon is akarhatja azt, hogy adjam magam neki oda, majd elhagy. Nem voltunk együtt.

Huh!

Miért ilyen bonyolult?

Megszólalt a csengő, felvettem a cuccaimat, még egy olyan óra volt, ahol elvesztem a gondolataimban Louisval. Nem mintha ez gyakran előfordult volna, vagy ilyesmi. Letettem a kollégiumba a dolgaimat és elmentem a főbejárathoz találkozni Kahlannel, hogy elmenjünk ebédelni az új étterembe, amit Kahlan fedezett fel, hiszen délután mindketten szabadok voltunk.
- Találkoztam a tökéletes pasival – Kahlan mondta, miközben az étterem felé mentünk.
- Mindig azt mondod, amikor találkozol egy sráccal – ugrattam.

- Igen, de én általában tévedek, és még ne is beszéljünk Calebről, de ő olyan, mintha a szőke herceg lenne!
- Szőke herceg? – nevettem.
- Legalább én találkozok fiúkkal, nem úgy mint te, aki egy nap feleségül megy a Tumblrhoz.

- Ez nem is olyan rossz ötlet, megért engem és nem beszél.

- Jobb, mint Louis?

- Nem is tudom, hogy miért beszélsz róla - önkénytelenül felsóhajtottam.

- Úú, valaki szerelmes - bement az étterembe.

- Haha, nagyon vicces - mondtam gúnyosan és könnyedén megütöttem a karját.

A fiú kihozta nekünk a menüt és néhány perc múlva már ettünk is. Kinéztem az étterem ablakán és láttam Louist... Ashsel... kicsit távolabb, egy sikátorban.

Mi a fene? Louis keze Ash nyakán volt és a falnak nyomta, egy ütést fejtett ki a gyomrába olyan erősen, hogy szinte már éreztem Ash fájdalmát.

Felkeltem az asztaltól és kirohantam az étteremből. Megpróbáltam átkelni az úton, de nagy volt a forgalom, és amikorra végre sikerült, figyelmen kívül hagyva Kahlant, aki hívott, nem lehetett látni, hogy hol vannak.

Hallucináltam?

- Emily? Mi a fenét képzelsz? - Kérdezte Kahlan, amikor a közelembe ért.

- Hm... Azt hittem, hogy valaki ismerőst látok. Sajnálom.

- Rendben, de vissza kell mennünk, mielőtt a srác azt hiszi, hogy elmentünk fizetés nélkül - mondta és nevetett.

Az ebéd többi része sokkal nyugodtabb volt és Kahlan és én végül elmentünk vásárolni a délután többi részében, semmi jelét nem látva Louisnak, ami jó. Ki kellett ürítenem a fejemet és a vásárlás Kahlannel nagyon jó volt.

Amikor beléptünk az egyetembe, megláttam Asht az oldalsó bejáratnál.Vajon Louist várja? Bosszút állhat azért, amit Louis tett? Ó, Istenem!

- Kahlan? 

- Igen? - megállt és rám nézett.

- Fel tudnád vinni a táskámat? Nekem el kell mennem... oda.

- Hm... jó - mondta és elvette a táskát, amiben egy pulóver és nadrág volt.

Ahogy belépett a kolesz épületébe kimentem és odamentem Ashhez, aki mosolygott, mikor meglátott.

- Emily, ugye? 

- Igen - Közelről megnéztem és ujjnyomokat láttam a nyakán. A szám azonnal kinyílt. Ó, Istenem, Louis volt? - Louis volt az, aki ezt tette veled? - hagyta el a számat.

- Hm...

- Ne hazudj nekem - kértem.

- Igen, ő volt az. - sóhajtott - De ez rendben van - elmosolyodott és felnézett, ellépett a faltól - jó volt látni, Emily - elindult.

- Várj! - megállt és felém fordult - Mit jelentett az, amit reggel mondtál? - kérdeztem.

- Nem mondhatom el.

- Miért? 

- Sajnálom, Emily - rám kacsintott és elment.

- Mi a fene!!